Hollóvölgy


A Hollóvölgy a Pilis egyik legszebb részén, Budakalászon, a Nagykevély lábánál található. A Hollóvölgyben, Nyers Csaba 2006-ban kialakított egy olyan környezetet, melyben az idelátogató gyerekek és felnőttek megismerkedhetnek az íjászattal, gyakorolhatnak, íjászversenyekre készülhetnek fel. A gyakorlások és a versenyek alkalmával is látogatnak a völgybe kezdők, haladók, Országos-, Európa- és Világbajnokok is. A völgyben 2007-től évente több alkalommal szerveztek íjászversenyeket, amire az egész országból és a történelmi Magyarország területéről is érkeztek a fiatal íjászok mellett már veteránnak számító íjászok is. 2018-tól Nyers Csaba által életre hívott Hollóvölgy Íjász Egyesület szervez íjászversenyeket, amikre Ausztriából, Svájcból, Angliából, de érkeztek már Mongóliából is íjászok.

A Hollóvölgy magánterület, de a sportesemények, íjászversenyek mellett otthont ad kulturális, egészségmegőrző, ezoterikai, gasztonómiai témájú rendezvényeknek, előadásoknak, kurzusoknak. Továbbá a Budakalászi Városnap egyik, és a Kalászi Kultúrpiknik rendezvény helyszíne is volt. A Hollóvölgy lehetőséget ad a turistáknak és a természetjáróknak a megpihenésre, a völgyben található jurták alkalmanként történelmünket bemutató kiállítóhelyként funkcionálnak.

Az íj a 175/2003. Korm. rendelet alapján a közbiztonságra fokozottan veszélyes eszköznek minősül, ezért a területen és annak közvetlen környezetében a Hollóvölgy Íjászpálya Szabályzatának betartása minden látogató számára kötelező!

A völgy elérhetősége, elhelyezkedése és megközelítése a Kapcsolat menüponttban megtalálhatóak.